2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A PannErgy csoport 185 millió forint adózás utáni nyereséget ért el 2011 első negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban 20 millió forint volt a nyeresége - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A csoport nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált árbevétele 4 milliárd forint volt az első negyedévben, 13,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A működési eredmény 88 millió forint nyereség volt, ez viszont 32 százalékkal elmaradt a bázisidőszakitól. Az egy részvényre jutó eredmény 10,19 forint volt a tavalyi 1,14 forint után.

A PannErgy első geotermikus energiát hasznosító távfűtőműve az idén január 1-jén kezdte meg működését, ezzel a társaság új stratégiai szegmense megkezdte az árbevétel-termelést, igaz egyelőre elenyésző a terület bevétele, a Szentlőrinci Geotermia Zrt. az első negyedévben 26 millió forint árbevételt ért el. A tőzsde "A" kategóriájában jegyzett, korábban a műanyagiparra koncentráló vállalat új stratégiája a megújuló energiára fókuszál, továbbá ingatlanbefektetésekkel is foglalkozik. Konszolidációs körébe tartozik a szintén tőzsdén jegyzett Pannunion Nyrt., amely a műanyagipari üzletágat képviseli.

A jelentés a fejlesztés alatt álló projektek között kiemeli a miskolci geotermikus kutat, amelyet a tervek szerint a város távfűtő rendszerével kötnek össze, valamint Gödöllőn is végeznek kutatófúrásokat, szintén a geotermikus energia hasznosítására. A PannErgy saját tőkéje 10,66 milliárd forint volt 2011. március 31-én, jegyzett tőkéje 421 millió forint. A társaság részvényei 7 forintos erősödéssel 892 forinton zárták a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. Az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 770 forint, a legmagasabb 1104 forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!