2p

Az OTP már 7900 forintnál jár.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,10 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 29 802,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: jó hetet zárt a magyar tőzsde, az árfolyamok összességében felfelé mentek. Pénteken reggel a nemzetközi indexekhez hasonlóan mínuszban kezdett a BUX, de emelkedéssel tudott zárni. A blue chipek közül a Richter volt a nap nyertese, de az OTP részvényeinek árfolyama erősödött - tette hozzá.

A Mol 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 095 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 69 forinttal, 0,88 százalékkal 7900 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 465 forintra esett, forgalma 167,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,60 százalékkal 6045 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Alig változott a forint jegyzése

Mérsékelten mozdult csak el a forint árfolyama a reggeli kurzusokhoz képest a bankközi devizapiacon.

Az eurót 19 óra tájban 309,54 forinton jegyezték a reggeli 309,42 forinttal szemben. A dollár 283,67 forintról 282,89 forintra, a svájci frank pedig 285,57 forintról 285,04 forintra gyengült.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!