1p

A harmadik legnagyobb német drogéria hálózat, a Magyarországon közel 200 üzlettel rendelkező Rossmann tavaly 13 százalékkal 4,6 milliárd euróra növelte árbevételét, adózás után pedig 100 millió eurós nyereséget könyvelt el.

Dirk Rossmann cégvezető a 2010-es eredményeket ismertetve kedden elmondta: az idén az a céljuk, hogy az árbevétel 5 milliárd euró fölé emelkedjen, és hogy a forgalom szerinti összesítésben a jelenlegi harmadikról a második helyre lépjenek előre a drogéria láncok között.

2011-ben a cég 150 millió eurós befektetéssel 230 új üzlet megnyitását tervezi, ebből 120 Németországban épül majd.

Németországban a Rossmann 3,4 milliárd euró forgalmat bonyolított le tavaly - ez több mint tíz százalékos növekedést jelent -, a külföldi (magyarországi, albán, cseh, lengyel, török) üzletek árbevétele 1,12 milliárd eurót tett ki.

A Rossmann hat országban mintegy 2.400 üzlettel rendelkezik és 30.000 munkavállalót foglalkoztat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!