2p

Az orosz állami Rosneft és a brit BP részvénycsere-üzletéről letesznek a felek: ezt mondták a BP-nél a BBC-nek, és a Rosnefthez közelálló forrás az Interfax hírügynökségnek kedden Moszkvában is kijelentette: a Rosneft visszalép a tervtől.

A Rosneft és a brit BP stratégiai partnerséget tervezett: vegyes vállalat létrehozásáról állapodott meg az Északi-sarki kontinentális talapzatban lévő energiahordozók kitermelésére, és egy összesen 7,8 milliárd dollár értékű részvénycseréről, a Rosneft részvényeinek 9,53 százalékát akarták a BP 5 százaléknyi részvényeire cserélni. Ezt azonban peres úton megtámadta az AAR (Alfa Group, Access, Renova) csoport, a BP orosz partnere a TNK-BP holdingban.

Az illetékes stockholmi bíróság a TNK-BP keresetére előbb megtiltotta a részvénycserét, később igen nehéz feltételekhez kötve engedélyezte.

Kiútnak a TNK-BP holding orosz tulajdonosok kezében lévő 50 százalékának kivásárlása látszott, de az orosz tulajdonosok, akik már régebben el akarták adni részüket, hatalmas árat szabtak érte.

A Rosnefthez közelálló forrás úgy nyilatkozott, hogy a Rosneft mindvégig konstruktív magatartást tanúsított, hozzájárult az üzlet lezárási határidejének meghosszabbításához, és kész volt a BP-vel együtt kivásárolni a TNK-BP orosz oligarchák kezében lévő részét. Emellett eddig nem tárgyalt mással a lehetséges partnerségről, most azonban hozzálát a BP mellett érkezett többi ajánlat vizsgálatához.

A BP-nek szüksége van a TNK-BP-re, mert kőolaj- és földgázkitermelésének 24, szénhidrogén-tartalékainak 19 százalékát adja, a Rosneft-üzlet meghiúsulása viszont szakértők szerint el fogja rettenteni befektetőket. A Rosneft az Északi-sarki kontinentális talapzat hatalmas szénhidrogén-tartalékainak kiaknázásához keres olyan partnert, amely a technológiát is tudja biztosítani.

A TNK-BP orosz tulajdonosai, az AAR csoport jelezte, konkrét elvárásai vannak egy esetleges megállapodással kapcsolatban, de kész a tárgyalások folytatására.

Amennyiben végleg felborul a Rosneft-BP üzlet, amely felett Igor Szecsin energetikai kérdésekben illetékes miniszterelnök-helyettes bábáskodott, és amelyet Vlagyimir Putyin kormányfő jelenlétében írtak alá, az orosz állami konszern kártérítést követelhet, s Igor Szecsin nem zárta ki ezt a lehetőséget.

Az üzlet lezárásának meghosszabbított határideje keddre virradó éjszaka lejárt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!