2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ritkán látható alacsony forgalom mellett kismértékű gyengüléssel kezdte a hetet a BUX index, pedig a forint kifejezetten jól szerepelt a bankközi devizapiacon. A részvények közül az OTP és a Richter lecsorgása fogta vissza a piacot.

19 101 ponton fejezte be a hétfői kereskedést a BUX index, ez 0,23 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki záróértéknél. A forgalom továbbra is siralmas, a nap végére alig 6 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás napot zártak, főleg az OTP és a két gyógyszergyártó teljesítménye húzta vissza a piacot. A bankpapírok a kereskedés végén 3890 forintba kerültek, ami 0,28 százalékkal maradt el a múlt pénteki árfolyamtól. A Mol eközben 0,03 százalékkal feljebb kapaszkodott, 19 305 forintot ért, míg a Magyar Telekom 580 forintos árfolyama 1,22 százalékkal volt magasabb, mint a hétvége előtt.

Gyenge napjuk volt a gyógyszergyártóknak a piacon: a Richter 38 455 forintos árfolyama 1,31 százalékos mínusznak felelt meg, míg a szektortárs Egis 0,17 százalékos lecsorgást követően 14 825 forintot ért.

A forintnak viszont kifejezetten jó napja volt annak ellenére is, hogy egyre többen várják a magyar deviza gyengülését a nemzetközi szakemberek közül. A nap második felében 291,23-nál állt az euró jegyzése, ami 0,67 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki szintnél. A dollárral szemben 218,49-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank délután 241,54 forintba került.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon optimista hangulatban indult a hét, a zárás előtt nem sokkal a londoni FTSE index 0,81 százalékos erősödést mutatott, míg a frankfurti DAX 1,17 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,79 százalékot javított a nap második felére. A Wall Streeten is jól indult a nap, az első pár óra után a Dow és az S&P egyaránt 0,96 százalékkal állt pénteki értéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!