2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bevezette részvényeit a frankfurti tőzsdére az alternatív távközlési szolgáltató, a kecskeméti Business Telecom Nyrt. (BTel) augusztus 27-én - közölte a cég kedden.

A társaság a Budapesti Értéktőzsdén továbbra is jelen lesz, az országos alternatív távközlési szolgáltató közgyűlése áprilisban hagyta jóvá a német tőkepiaci megjelenést.

A közlemény idézi Beier Andrást, a BTel befektetői kapcsolatokért felelős igazgatóját, aki elmondta: a kettős listázás célja, hogy a szigorú németországi megfeleltetés alapján a társaság tőkepiaci tervei mellett a BTel-részvények likviditását és stabilitását is támogassa.

A BTel eddig kilenc kötvénykibocsátást hajtott végre úgy, hogy a bevont forrásokat előkészített, gyors megtérülésű beruházásokba fektette, folyamatosan növelve a cég eredményességét és árbevételét - mondta. Hozzátette, hogy a BTel tőzsdeérettségét a mozgalmas és konzervatív német piacon bemutatni önmagában is komoly érték; forrásbevonási lehetőségként pedig logikus lépés és jó alap a növekedés sikeres folytatásához.

A BTel tavaly májusban lépett a Budapesti Értéktőzsde parkettjére, és 2011-2013 között számos sikeres vállalati kötvényprogramot hajtott végre. A BTel saját tulajdonú távközlési hálózatának bővítése, valamint piaci akvizíciók révén gyorsan megtérülő beruházásokkal folyamatosan bővíti ügyfélkörét, szolgáltatási kínálatát és erősíti piaci függetlenségét.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett adatok szerint a társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 3,5 milliárd forintot, adózás előtti eredménye 66,9 millió, adózott eredménye 59,6 millió forint volt.

A 2006-ban alapított alternatív távközlési szolgáltató vezetékes hang-, szélessávú internet-, mobilinternet- és műholdas szolgáltatást nyújt országszerte, a cég mintegy 100 embert foglalkoztat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!