<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		

Csökkenő forgalom mellett esett a BUX index a héten.

A vezető részvények közül a Telekom és a Mol papírjai is drágultak az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX azonban 0,18 százalékos eséssel, 20 793,58 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 32,5 milliárd forint volt, ez jelentős csökkenés az előző heti 38,4 milliárd forintos forgalomhoz képest. A hét nyertese a Mol, bár a részvényeinek árfolyama mindössze 1,05 százalékkal nőtt.

Hétfőn még a Mol volt a nap vesztese: az olajcég részvényeinek árfolyama több mint 2 százalékkal, 12 000 forint közelébe esett, míg az OTP viszonylag jól tartotta magát. A BUX pedig még a csaknem 0,8 százalékos csökkenéssel is felül tudta teljesíteni a nyugat-európai indexeket.

Kedden az OTP és a Mol került a kereskedés középpontjába, utóbbi esetében inkább eladók voltak, főleg a nap elején, de aztán picit javult a helyzet. A magyar bankpapír pedig a nap eleji leminősítés ellenére közepes forgalom mellett pluszban tudott zárni, és napi csúcsán fejezte be a napot. Az európai piacok is mínuszban kezdték a napot, de a nap végére sikerült enyhe pluszba felkapaszkodniuk.

Szerdán az OTP visszaesése eldöntötte a BUX index irányát, a BÉT a külföldi piacokhoz hasonlóan pluszban kezdett, később azonban kicsit elszakadt a kinti trendtől, és a napot mínuszban zárta.  

Csütörtökön a legizgalmasabb hír az a bejelentés volt, amely szerint a korábban vártnak több mint duplája a kitermelhető készlet a kurdisztáni régióban elhelyezkedő Shaikan blokkban, ahol a Mol részesedéssel rendelkezik. Ennek hatására az olajipari vállalat részvényeinek árfolyama jelentősen emelkedett a nap folyamán, és a papír tartotta pluszban a hazai részvényindexet.

Pénteken erősödéssel kezdett a BUX index, azonban a washingtoni munkaügyi minisztérium által ismertetett jelentést követően - miszerint a vártnál kevesebb új munkahely jött létre szeptemberben az Egyesült Államokban, miközben a munkanélküliségi ráta stagnált augusztushoz viszonyítva - eladói nyomás alá kerültek a nyugat-európai indexek és ez a magyar indexre is hatással volt, 0,78 százalékos csökkenéssel zárt az előző naphoz képest.

Az OTP 5288 forinton zárta a hetet, ez 82 forinttal, 1,53 százalékkal alacsonyabb az előző heti záró áránál. A Mol egy hét alatt 130 forinttal, 5,15 százalékkal erősödött, 12 460 forintot ért pénteken záráskor. A Magyar Telekom 2 forintot, 2,53 százalékot emelkedett, 388 forinton fejezte be a kereskedést. A Richter-papírok értéke 0,23 százalékkal - 10 forinttal - 4420 forintra gyengült egy hét alatt.

MTI

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.