4p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

A Wall Street hetek óta a második negyedéves céges gyorsjelentésektől hangos, eddig többnyire kellemes meglepetéseket közöltek a tengerentúlon. Napokon belül a Budapesti Értéktőzsdén is felbolydul az élet, az mfor.hu azt igyekezett összegyűjteni néhány cég esetében, hogy mikor érdemes figyelni a híreket az eredményekkel kapcsolatban.

A Rába második negyedéves gyorsjelentésével még a héten megkezdődik a hazai cégek beszámolóinak sora. A befektetők többsége az OTP számait várja kiemelt figyelemmel, melyek augusztus 12-én érkeznek, illetve a Mol 17-én megjelenő jelentését övezi még kitüntetett figyelem.

A Rába lesz az első fecske

Még a héten megjelenik a második negyedéves eredmény, azonban azt még nem tudni, melyik napon: vagy csütörtökön, vagy pedig szerdán a piaczárás után jön a győri székhelyű cég jelentése - közölték a Rábánál az mfor.hu kérdésére.



Az autóipari vállalat az első negyedévet 398 millió forintos eredménnyel zárta, bár a fix költségek magasabb aránya miatt az üzemi eredmény 44 millió forintos veszteséget mutatott. A nemzetközi pénzügyi jelentéskészítési szabványok szerinti jelentés szerint csoport szinten 2010 első három hónapjában a cég árbevétele 7,9 milliárd forint volt, 18,4 százalékkal alacsonyabb 2009 első negyedévinél.

A blue chipek közül hagyományosan a Richter szokott elsőként színre lépni számaival, a gyógyszergyártónál azonban ezúttal nem kívánták elárulni, melyik nap várhatjuk a gyorsjelentést. A nagyobbik gyógyszercég az első negyedévben 11,6 milliárdos adózott eredményről számolt be, elsősorban az Európai Unió és a keleti piacok húzták az eredményt.

Jövő szerdán a piaczárás után jelent a Richter "kistestvére", az Egis, mely 4,727 milliárd forintos profitot ért el az első negyedévben. Az árbevétel 8 százalékos csökkenéssel 28,709 milliárd forintot ért el.

Sűrű nap lesz a jövő csütörtök, hiszen amíg hajnalban várhatóan a Magyar Telekom közli a számait, a zárás után a Pannergy és a Synergon tárja a közvélemény elé második negyedéves eredményét.

OTP, GDP, Mol

A tervek szerint augusztus 12-én hajnalban jön ki az OTP második negyedéves eredménye, melyet kiemelt figyelem övezhet. A legnagyobb magyar kereskedelmi bank menedzsmentje az idei évre nem tűzött ki hivatalos profitcélt, így nehéz lesz viszonyítani, ugyanakkor valószínűleg nem lennének elkeseredve Csányi Sándorék, ha sikerülne túlszárnyalni a tavalyi bő 150 milliárdos profitot.

Ebből az első negyedévben 42,4 milliárd teljesült, a bank vezérigazgató-helyettese pedig kijelentette, hogy "továbbra is sziklaszilárd az OTP pozíciója". Ezt támasztja alá az európai stressz tesztek pénteken közölt eredménye is, mely szerint a magyar bank a második legjobb helyzetben van a kontinensen.

Az OTP gyorsjelentése körül sűrű napjaink lesznek, hiszen 13-án közli a KSH a magyar GDP második negyedéves teljesítményének első becslését, mely szintén fontos hír lesz a piac számára. Majd egy rövid hétvégi pihenés után 17-én a Mol számait is megismerhetjük.

Az olajipari vállalat mind az árbevételt, mind a nettó eredményt tekintve jelentős növekedést ért el a 2010-es első negyedévben az egy évvel korábbi számokhoz képest, igaz a javulás jórészt az INA által termelt eredménynek köszönhető.

Miközben az elemzők előzetesen 120 milliárd forint körüli EBITDA-val, és 21 milliárdos nyereséggel számoltak az első negyedévben, addig a Mol-csoport speciális tételek nélküli EBITDA-ja 30 százalékkal 130,4 milliárd forintra nőtt. Ugyanezen időszak alatt a speciális tételek nélküli üzleti eredmény is jelentősen javult. A Mol közleménye szerint a jó számok részben a javuló külső környezet, részben a csoport szinten növekvő hatékonyság eredményeként álltak elő.

A Mol után még augusztus végére is marad két gyorsjelentés: az általunk megkérdezett cégek közül az Econet 25-én vagy 26-án közli második negyedéves eredményét, az Állami Nyomda pedig a 30-i zárás után fedi fel lapjait.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!