A bizonytalan reggeli kereskedést követően a délutáni órában jelentek meg a vevők a BÉT-en. A nap győztese a Mol és az OTP lett.
Míg a délelőtti kereskedést inkább a kivárás jellemezte addig a délutáni órákban a vevők domináltak a BÉT-en. Már a déli órákban megjelent vállalati adatok, így a JP Morgen és a Nokia eredménye (bár ez utóbbi nem lett túl fényes) is kedvezően hatott, ám különösen a délután fél 3-kor publikált adatokat követően indult meg felfele a piac.
A vártnál jobb tengerentúli munkanélküliségi adatok ismét azt erősíthetik meg, hogy a recesszió belátható időn belül véget érhet, ami világszerte vételre sarkalta a tőzsdei befektetőket.
A BUX ennek köszönhetően igen látványos, 3 százalék feletti emelkedést produkált. Az index 380 pontot ugorva 12592 ponton fejezte be a napot. A forgalom az átlagosnál kissé erősebb volt, 17 milliárdot tett ki.
A legnagyobb érdeklődés az OTP részvényeit kísérte, melyre 13 milliárd forint értékben születtek kötések. A bankrészvény 100 forintot emelkedett, és 2620 forinton zárt. Százalékosan és forintban is a Mol volt ugyanakkor a nap nyertese. Az olajrészvény 590 forintos (5,5 százalékos) száguldást követően 11240-en zárt.
A Telekom részvényekre 585 forinton született az utolsó kötés, mely 11 forinttal (2 százalékkal) haladja meg az egy nappal korábbi szintet.
Viszonylag gyengék volt a gyógyszer-gyártók papírjai, hiszen a Richter 85 forintos emelkedés után 26485-ön, míg az Egis 50 forintos nyereséggel 11750-en zárt.