2p

Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i tőzsdék fő mutatói, az emelkedés elsősorban John Boehner, a képviselőház republikánus elnökének volt köszönhető, aki derűlátó volt a konszolidációs csomag kapcsán.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 107 ponttal, azaz 0,83 százalékkal 12 985 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 11 ponttal, vagyis 0,79 százalékkal gyarapodott, és 1410 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 24 ponttal, vagyis 0,81 százalékkal növekedett és 2992 ponton végzett.

A tőzsdemutatók jóval a keddi záróérték alatt kezdték a kereskedést szerdán. A trend csak azután fordult meg, hogy John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke, valamint Barack Obama amerikai elnök egyaránt derűlátóan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy megegyezés születhet a konszolidációs csomagról. John Boehner reményei szerint a megegyezés inkább előbb, mint utóbb megszületik. Barack Obama pedig azt mondta, hogy még karácsony előtt tető alá hozható a megállapodás.

Ennek révén elkerülhetővé válnak azok a - költségvetési szakadék néven ismertté vált, mintegy 600 milliárd dollárnyi - január elsején automatikusan életbe lépő kiadáscsökkentések és adóemelések, amelyek elemzők szerint recesszióba taszíthatják az amerikai gazdaságot. Napközben gyengültek a lakóingatlan-építő cégek részvényei arra az adatra, hogy októberben csökkent az új építésű otthonok értékesítése az Egyesült Államokban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!