2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyar olajipari társaság papírjai majdnem 1,5 százalékot veszítettek értékükből a keddi kereskedésben. A forint azonban jól muzsikált, sőt az állampapírok piacán is szép mozgások voltak.

A BUX index 11,8 milliárd forintos átlag feletti forgalomban 1,14 százalékkal zárt alacsonyabban hétfői záróértékénél, 18 329 ponton. A vezető részvények mindegyike veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Közülük is a legnagyobb a Molhoz kapcsolódik, hiszen a 11 870 forintos záróár 1,49 százalékos csökkenés eredménye.

Nem volt sokkal jobb napja a Richternek sem, a gyógyszergyári papírok 1,36 százalékos mínusszal 4350 forinton várják a folytatást. Az OTP 0,92 százalékos értékvesztés után 4211, a Magyar Telekom pedig 0,29 százalékos mínusszal 347 forinton zárta a kereskedést.

Ellenben a forintnak sokkal jobb napja volt, hiszen jelentősebben tudott erősödni a főbb devizákkal szemben. Délután egy euróért 309,3, egy svájci frankért 254,6, egy amerikai dollárért pedig 227,2 forintot kellett adni.

Az állampapírok másodpiacán a visszafogott aukció után 11 bázisponttal került lejjebb a 3 hónapos kincstárjegyek hozama, és már mindössze 7 bázispont választja el a 2 százaléktól. A többi futamidőn 4-5 bázispontos hozammérséklődések voltak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!