2p

Gyengüléssel zárt a BUX index csütörtökön, elsősorban a Telekom majdnem 2 százalékos visszaesésének köszönhetően. A forgalom nagyon alacsony volt, így továbbra is inkább kivárás jellemzi a befektetőket.

19 227 ponton fejezte be a csütörtöki napot a BUX index, ez 0,31 százalékkal volt alacsonyabb a szerdai záróértéknél. A forgalom nagyon alacsony volt, a nap végéig alig 6 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények a Mol kivételével olcsóbbak lettek. Az olajtársaság papírjai 0,53 százalékos javulás után 18 800 forintba kerültek. Eközben az OTP 3996 forintra esett vissza, ami 0,05 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg a Magyar Telekom 580 forintos árfolyama 1,86 százalékkal volt alacsonyabb, mint a szerdai záráskor.

A gyógyszergyártóknak is rossz napjuk volt, a Richter 0,77 százalékos esés után 38 600 forinton zárt, míg a szektortárs Egis 16 100 forintos árfolyama 0,62 százalékkal volt alacsonyabb, mint tegnap.

A forint javítani tudott a bankközi devizapiacon, a részvénypiac zárása utáni 287 körüli euróárfolyam bő fél százalékkal volt alacsonyabb, mint szerdán. A dollárral szemben 215,31-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 238,14 forintba került.

A nemzetközi részvénypiacokon velünk ellentétben optimista volt a hangulat, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 0,92 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 1 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,16 százalékot javított. A Wall Streeten a nyitás utáni órákban a Dow 0,34 százalékkal kapaszkodott feljebb, a S&P pedig 0,54 százalékkal erősödött.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!