2p

Kismértékű gyengüléssel zárt kedden a BUX index, mely továbbra sem tud szabadulni az alacsony forgalom rémétől. Egy-egy intenzívebb nap után rendre visszaesik a forgalom. Ma a forintnak sem volt jó napja, végig a 290-es lélektani határt kerülgette az euró jegyzése.

19 232 ponton fejezte be a keddi kereskedést a BUX index, ez 0,14 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom kifejezetten alacsony volt, a 8 milliárd forintot sem érte el a nap végére.

A vezető részvények felemás napon vannak túl, főleg a Richter gyengülése rontotta a hangulatot. A Mol papírjaiért a kereskedés végén 19 645 forintot adtak, ami 0,03 százalékkal volt alacsonyabb a hétfőinél. Eközben az OTP 3952 forintba került, ami 0,13 százalékkal magasabb volt a tegnapi árfolyamnál, míg a Magyar Telekom 570 forintos szintje három forintos felfelé araszolásnak felelt meg.

A gyógyszergyártók is felemás hangulatban zárták a napot, hiszen a Richter 1,25 százalékos lecsorgás után délután 38 020 forintba került, míg a szektortárs Egis 14 950 forintot ért, ami 1,7 százalékkal magasabb volt a hétfői záróértéknél.

Gyenge napja volt a forintnak is, délután 290,17-nél állt az euró jegyzése ami mintegy fél százalékkal volt magasabb a hétfőinél. A dollárral szemben 219,52-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank árfolyama 240,65-nél állt.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is elromlott a hangulat: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 1,11 százalékkal állt hétfői értéke alatt, míg a frankfurti DAX 1,26 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 1,06 százalékkal esett vissza a nap második felére. A Wall Streeten is rossz hangulatban indult a kereskedés, az első pár órában a Dow és a S&P is nagyjából fél százalékos lecsorgást mutatott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!