Eördöghné Pataki Irén közölte, az aláírások csütörtöki átadása után az államtitkár úgy fogalmazott: ismert volt számára a korengedményes nyugdíj kérdése, amellyel kapcsolatban tartanak az egyeztetések az illetékes tárcákkal. Úgy látja, még augusztusban ismét az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé kerül a korengedményes nyugdíjazás témája - idézte az államtitkárt a kazincbarcikai szakszervezet elnöke.
Arról is beszámolt, hogy az államtitkár szavai szerint jól haladnak az egyeztetések és lát reményt a megállapodásra. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a korengedményes nyugdíjazási lehetőség megmaradása érdekében az országos aláírásgyűjtési akciót ez év márciusában indították. "Akkor, amikor a Borsodchem Zrt. vezetése a létszámleépítés bejelentést követően közösen lépett fel a helyi önkormányzattal és a társaságnál működő szakszervezetekkel, hogy kormányzati támogatást kapjon a munkahelyek megőrzéséhez".
Eredményként könyvelhető el, hogy a BorsodChemnél a létszámleépítést felfüggesztették, sőt a társaság vezérigazgatója bejelentette, a korengedményes nyugdíjazás feltételeinek megfelelő munkavállalókat elengedi nyugdíjba.
"A korengedményes nyugdíjazással kapcsolatos rendelet már tavaly veszélybe került, mert hatálya lejárt, de sikerült egy évig még életbe tartani, de 2009 decemberében ez újra megszűnhet, ha nem tesznek a megmaradás érdekében semmit" - mutatott rá a szakszervezeti elnök. Úgy fogalmazott, hogy Kazincbarcikán a Borsodchem gazdasági vezetői megerősítették, a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét a jövőben is tudják finanszírozni, de ehhez kell a rendelet hatályban tartása.
"Ezért kezdeményezték a korengedményes nyugdíjazás megtartása érdekében az aláírásgyűjtést, hiszen ez egy humánus leépítési lehetőség, mert nem lesz munkanélküli a dolgozó, az állam sem károsodik, mert a befizetés megtörténik a munkáltató által, és nem kell munkanélküli segélyt fizetni" - fűzte hozzá.
Beszámolt arról, hogy a vegyipari dolgozók mellett számos szakszervezet - postások, mezőgazdászok, kereskedők, bányászok - csatlakoztak az akcióhoz, így jött össze az eddigi 8500 aláírás, és a gyűjtésük tovább folytatódik.
Az összegyűjtött aláírásokat egyébként Paszternák György, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Eördöghné Pataki Irén, a BorsodChem Zrt. Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezetének elnöke adta át.