1p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Amíg Norvégiában ezer lakosra vetítve 6,4 lakás épült tavaly, addig az európai rangsor végén álló Spanyolországban és Magyarországon 1 lakás a fajlagos mutató - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke hétfőn az MTI-nek.

Ausztriában 4,8, Lengyelországban 2,9, Szlovákiában és Németországban 2,5-2,5 lakás épült ezer lakosra vetítne a múlt évben - tette hozzá az alelnök.

A német építőiparról, ahol tavaly mintegy 5 ezer magyar építőmunkás 55 milliárd forint anyagmentes termelés értéket produkált, Koji László elmondta: ott állítják elő az uniós építőipari termelés egynegyedét, amely közel 300 milliárd eurót tesz ki. Ennek valamivel több mint fele származik a lakásépítésből és -felújításból, mintegy egynegyedét pedig az ipari épületek adják. A maradék csaknem egyenlő arányban oszlik meg az ipari infrastruktúra, a középület-építés, valamint a közcélú infrastruktúra között.

Uniós átlagban a lakásépítés és -felújítás adja az építőipai teljesítmény 35 százalékát, Magyarországon ez az arány mindössze 7 százalék - ismertette az adatokat Koji László.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!