2p

Az ingatlanpiac kismértékű javulását mutatja, hogy az Ecostat ingatlanbarométere 2,7 százalékkal emelkedett az első negyedévben, így március végén 46,6 százalékon állt.

Az ingatlanpiaci indexek az utóbbi két-három évben nem változtak jelentősen, inkább csak korrigálták az előző negyedévek esését vagy emelkedését. A piaci szereplők közül a legpesszimistábbak az ingatlanforgalmazó cégek, melyek kismértékű forgalomcsökkenésre számítanak az elkövetkező hat hónapban.

A beruházó cégek továbbra is pozitívan látják a jövőt, a felmérések szerint legtöbben Budapest zöldövezeti részein tervezik a legnagyobb beruházásaikat. A beruházók szinte minden ingatlantípusnál visszaesést várnak, kivétel a bevásárlóközpontok, a kereskedelmi és szolgáltatási építmények, szállodák és az ipari építmények piaca, ahol nagyobb ingatlanépítést is feltételeznek.

Az ingatlanforgalmazók egyértelműen borúlátóbbak, mint három hónappal ezelőtt, 1,4 százalékos forgalomcsökkenésre számítanak. A piac ezen szereplői leginkább az építési telkek piacán várnak nagyobb keresletet, mint a korábbi negyedévekben.

Az Ingatlanbarométer azt mutatja, hogy a lakossági kereslet túllendült a mélyponton, a következő időszakban stagnálásra, majd élénkülésre lehet számítani. Az önkormányzatok ingatlanfejlesztési indexe is javult az év első három hónapjában, de még mindig nem éri el a tavalyi év közepén tapasztalt értéket.

A várható tendenciákkal kapcsolatban a piaci szereplők arra számítanak, hogy idén a lakáspiacon csökkenni fog az újlakások iránti kereslet, ezért egyre tovább tart majd ezeknek az értékesítése. Ugyanakkor magas marad a kereslet az egyedi, különösen értékes ingatlanok iránt. A várakozások szerint a lakásárak egyre inkább alku tárgyává válnak, kevésbé fognak az eladók ragaszkodni az irányárhoz.

A telekpiacon főleg arra lehet számítani, hogy nő az olyan telkek iránt kereslet, melyek alkalmasak bevásárlóközpontok, irodaházak és szállodák építésére. A lakásbérleti piacon erősödést prognosztizálnak a szakemberek, míg az irodapiacon továbbra is magas marad a kereslet.

Az újépítésű lakások esetében az áremelkedés várhatóan meghaladja majd az inflációt idén, a kedvezőtlen helyen fekvő lakótelepi lakások ára viszont csak kismértékben emelkedhet. A kereskedelmi ingalanok piacának élénkülése miatt a belterületi építési telkek árai 9-10 százalékkal nőhetnek - vélik a piaci szereplők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!