2p

Komolyabb hír nélkül visszafogott napot tudhatott maga mögött New York. Az amerikai piacokon a legfontosabb történés az volt, hogy az Apple szabadalmi pert nyert a Samsung ellen, ami jótékony hatással volt az amerikai cégre.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 33 pontos, 0,25 százalékos mínuszba csúszott és 13125 ponton zárt hétfőn. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont 0,11 százalékos erősödéssel, 3073 ponton fejezte be a napot. Az S&P 500-as mutató pedig stagnált.

A forgalom lanyha volt. Világos irányzat kialakulását kereskedők csak Ben Bernanke pénteki beszédétől várnak. A Fed elnöke a világ vezető jegybankjainak a Wyoming állambeli Jackson Hole-ban tartott szokásos éves értekezletén szólal fel. Több elemző Bernanke mondanivalójának felvezetését látja a Chicago Federal Reserve Bank elnökének, Charles Evansnak a megállapításaiban. Evans szerint a Fednek azonnal el kellene kezdenie a monetáris ösztönzés új fordulóját, és addig kellene kötvényvásárlással pénzt pumpálnia a gazdaságba, amíg nem csökken tartósan a munkanélküliség.

A kereskedés sztárja az Apple volt, amely szabadalmi pert nyert a Samsung ellen. A társaság papírja közel 2 százalékkal, 675 dollárra emelkedett. A vállalat piaci tőkeértéke ismét világrekordot döntött, elérte a 633 milliárd dollárt. A per másik két nyertese közvetve a Nokia és a Microsoft volt, amelyeknek elemzők szerint a legnagyobb esélyük van rá, hogy hasznot húzzanak a Samsungot ért csapásból. A Nokiának a New York-i tőzsdére bevezetett papírjai 8,8 százalékkal drágultak.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!