2p

Erősödtek csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, ugyanis az amerikai befektetők is kedvezően fogadták, hogy az Európai Központi Bank (EKB) délután csökkentette alapkamatát, és lazább monetáris politika folytatása mellett kötelezte el magát.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 99 ponttal, 0,59 százalékkal 16836 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 12 pontot, 0,65 százalékot erősödött, és 1940 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 45 ponttal, 1,05 százalékkal 4296 pontra emelkedett.

Akárcsak nyugat-európai társaik, az amerikai befektetők is kedvezően fogadták, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csütörtök délután csökkentette alapkamatát, és lazább monetáris politika folytatása mellett kötelezte el magát.

Ha Európában megerősödik a gazdasági növekedés, az Amerikának is jó hír a szoros kereskedelmi kapcsolatok miatt, így komoly figyelmet kapott az EKB döntése a potenciális gazdaságélénkítő hatásai miatt.

Csütörtökön megjelent a szokásos heti munkanélkülisegély-igénylések statisztikája. Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 312 ezerre nőtt a korábbi 304 ezerről. Pénteken az amerikai kormány közzéteszi a májusi amerikai munkaerő-piaci adatait. Elemzői várakozások szerint májusban 220 ezer új munkahely jött létre Amerikában, de a munkanélküliségi arány így is 6,4 százalékra emelkedett 6,3 százalékról.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!