2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,09 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 18 948,26 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A magyar piacot az határozta meg, hogy a Richter részvényei felvételt nyertek az MSCI Magyarország standard indexbe és a ráépülő szélesebb indexekbe, míg a Magyar Telekom kiesett abból - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. Mindkét papír forgalma jelentős volt, és megemelték a BÉT szokásos pénteki forgalmát - tette hozzá a vezető elemző.

A forgalom felét adták a Richter részvények, amelyek több mint 3 százalékkal emelkedtek, míg a másfél milliárdos forgalmú Magyar Telekom árfolyama 3 százalékkal esett.

Az OTP gyengülését azzal magyarázta Miró József, hogy az MNB csütörtöki stabilitási jelentése utalt arra, a jegybank szabályozná a kereskedelmi bankok kamatmarzsait.

Az európai tőzsdék gyengén kezdtek, de a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatok felhúzták ezek indexeit is. Kérdés, hogy ennek hatására a Fed nem kezdi-e csökkenteni a kötvényvásárlásait, amely viszont negatívan hathat a piacra.

A Mol 0,34, az OTP 0,9, a Magyar Telekom árfolyama pedig 3,06 százalékkal esett. A vezető papírok közül tehát csak a Richter tudott erősödni 3,54 százalékkal.

A BUMIX 1207,54 ponton zárt pénteken, ez 13,10 pontos, 1,10 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!