2p

A spanyol és az olasz gazdaság bizonytalan helyzete miatt felerősödő aggodalmak miatt estek a Wall Street irányadó indexei is.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,33 százalékkal, 44 ponttal 13413 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,77 százalékkal 3093 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,57 százalékkal 1433 pontra süllyedt.

A New York-i tőzsdemutatók már a kereskedés kezdetén is veszteségen álltak az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatban felerősödött bizonytalanságokra. Rontott a helyzeten, hogy a ma publikált amerikai lakáspiaci adatok sem voltak megnyugtatóak.

Szakértők szerint egyre nő annak az esélye, hogy a spanyol kormány kénytelen lesz nemzetközi segélyért folyamodni, miközben már azért is fő a feje Madridnak, mert az északkelet-spanyolországi Katalónia kormányfője népszavazást szeretne rendezni a függetlenségről. Ráadásul ismét napvilágot láttak olyan pletykák, hogy az olasz gazdaság felett is viharfelhők gyülekeznek. Ennek hatására az európai piacok is jelentős veszteségekkel zártak.

Bár egyre kevésbé veszik komolyan a görögöket, ám az sem volt jó hír, hogy Görögországban az elmúlt több mint egy év legnagyobb tüntetésére került sor szerdán a megszorítások elleni tiltakozásul.

Az amerikai nyitás után tették közzé, hogy csökkent az újlakás-eladások száma augusztusban az Egyesült Államokban. Az eladási volumen a várt 2,2 százalékos növekedés helyett 0,3 százalékkal csökkent, ami 373 ezret jelent a nyolcadik hónapra.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!