2p

Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde vezető indexei azután, hogy az amerikai jegybank (Fed) a kamat szinten tartásáról döntött, és jelezte: egyelőre nem tervez kamatemelést.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 43,83 pont (0,41 százalék) növekedéssel 10685,98 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 15,80 ponttal (0,67 százalékkal) 2378,01 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 8,95 ponttal (0,78 százalékkal) 1159,46 pontra emelkedett.

A nap legfontosabb híre az amerikai jegybanktól érkezett, a Fed nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.

A kamatdöntésről szóló közlemény szerint a Fed "még hosszabb ideig" a most megerősített szinten tervezi tartani a kamatot a gazdaság élénkítése céljából. Az elemzők szerint a megfogalmazás kulcsfontosságú. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyelőre nem kell kamatemeléssel számolni, csak valamikor 2010 második felében kerül rá sor, minden bizonnyal szerény, 25 bázispontú növelés keretében.

A Fed 15 hónapja csökkentette a jelenleg is érvényes történelmi mélypontra a kamatot. A 9:1 arányban hozott keddi döntés indoklásában egyebek között az szerepelt, hogy tovább nőtt a gazdasági aktivitás, a munkaerőpiac "stabilizálódik", az infláció egy ideig továbbra is mérsékelt marad, a lakossági kiadás bővül, de még mindig visszafogott.

Erősítette a befektetői bizalmat, hogy a Standard and Poor's kedden megerősítette Görögország adósi besorolásait, egyben levette a negatív figyelőlistáról az osztályzatokat, amelyeket azonban továbbra is negatív kilátáson tart. A Görögország eladósodottságával kapcsolatos aggodalmak gyengítették a részvényárakat az elmúlt hetekben.

A céges hírek közül említést érdemel az Intel keddi közleménye, a cég bemutatta legújabb server-chipjeit, amelyek jelenős energiamegtakarítást eredményeznek. Jelentősen nőtt a General Electric árfolyama a cég pénzügyi vezetőjének arra a kijelentésére, hogy az idén nő a vállalat profitja, és emelkedik az osztalék is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!