Azonnali hatállyal "búcsúzott" az E-Star lánytól a Raiffeisen
A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint a Raiffeisen Bank Zrt. azonnali hatállyal felmondta az E-Star ESCO Kft-vel korábban kötött valamennyi hitelszerződését.
A hitelszerződésekben az E-Star készfizető kezes.
Elképzelhető‘, hogy ebből‘ fakad az újabb, március 14-re összehívott közgyűlés, ahol az igazgatóság mégis 50 millió új részvény kibocsátására kaphat felhatalmazást, amit a hitelező‘k vehetnek át a kintlevőségek fejében. Az érlelő‘dő‘ csődegyezségről továbbra sincs hír.
A cég vezetése december 20-án közölte szintén a BÉT honlapján, hogy a hitelezők a korábbi határozati javaslatban foglalt 5 millió új részvénnyel kibocsátásával szemben 50 millió új részvényt szeretnének. Ennek ellenére a társaság közgyűlése az előbbi verzióra szavazott az év elején.
mfor.hu