Az amerikai jegybank, a Fed ülését követően csütörtökön bejelentette, hogy változatlanul hagyja a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamatot. A befektetők számára ez természetesen nem okozott meglepetést, hiszen mindenki ezt a döntést várta.
Sokkal izgalmasabb kérdés volt, hogy mi lesz a mennyiségi könnyítéssel (QE3), az újabb kötvényvásárlási programmal, amely segítségével további segítséget nyújtana a Fed a gazdaságnak. A vélemények megoszlottak. Egyesek szerint újabb kötvényvásárlási programot indít, mások viszont úgy vélik, az amerikai gazdaság állapota nem túl jó ugyan, de nem elég rossz ahhoz, hogy azonnali lépésre késztesse a Fedet.
Ennek kapcsán a többség konkrétumokat vár, bár az utóbbi időben ezek a várakozások rendre csalódással jártak. Legutóbb augusztus végén állt a nyilvánosság elé a Fed elnöke, akkor Ben Bernanke rögtön belevágott a közepébe: nem zárta ki, hogy lesz további kötvényvásárlási program, ugyanakkor egy konkrét QE3-ról nem beszélt. Bernanke kijelentette: a Fed kész lépni, ha szükséges. A szakember szerint az amerikai gazdaság állapota jelenleg messze van a kielégítőtől, éppen ezért szükség esetén a Fed kész további lépéseket tenni, hogy még jobban támogassa a kilábalást.
A Fed végül elszánta magát, ám a befektetők az első pozitív reakció után fanyalogva fogadták a döntés. E szerint havonta 40 milliárd dollárt fog az amerikai jegybank kötvényvásárlásra fordítani. Ezt az összeget elsősorban arra kívánják fordítani, hogy a jelzálogpiacot – és így közvetve az ingatlanpiacot – segítsék.
mfor.hu