Nagy volt az érdeklődés az OTP-papírok iránt csütörtökön a pesti börzén, a 13 százalékos emelkedés mellé több mint 25 milliárd forintos forgalom társult. Máskor az egész részvénypiacnak szokott két nap alatt ekkora forgalma lenni. A BUX 4 százalékkal zárt szerdai értéke felett, míg a forint délutánra tartósabban 290 alá erősödött az euró ellenében.
12 806 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe csütörtökön, ez 4,11 százalékkal volt magasabb, mint az egy nappal korábbi értéke. A forgalom szokatlanul magas volt, de a 32 milliárd forintból 27,5 milliárd értékben az OTP-vel kereskedtek.
A vezető részvények közül egyértelműen az OTP volt a sláger, 13,2 százalékos erősödés után 2581 forinton zártak a bank papírjai. Délután 2600 forint felett is jártak a részvények. Az általunk megkérdezett elemző szerint jórészt a kedvezőre váltó nemzetközi hangulatnak és a shortzárásoknak köszönhető a meredek emelkedés, de az kérdés, meddig fog kitartani, mivel szerinte ez még egy medvepiaci rally, amit most láthatunk. Napközben egyébként átmenetileg fel is kellett függeszteni a kereskedést a 10 százalékos ugrás miatt.
A Mol jócskán lemaradt az emelkedésben, de így is sikerült szerdai árfolyama felett zárnia, a 11 310 forintos szint 0,13 százalékos erősödést jelentett. A Magyar Telekomra is inkább az oldalazás volt a jellemző, az 592 forintos árfolyam 5 forinttal volt magasabb, mint szerdán.
Jól szerepeltek a gyógyszeripari részvények, de így sem tudtak az OTP nyomába eredni. A Richter a végén 28 700 forinton zárt, ami 2,57 százalékos javulást jelentett, míg az Egis 1,68 százalékos emelkedés után 12 100 forintba került.
A forint jól kezdett reggel a bankközi devizapiacon, majd napközben visszagyengült szerdai értéke környékére az euróval szemben. Délután aztán megint erősödni kezdett a magyar deviza, a részvénypiac zárása után 289,56 forintot kellett adni egy euróért, ami közel 2 százalékos forinterősödést jelentett. A dollárral szemben 217,40-ig erősödött a forint, míg a svájci frank jegyzése 189,47 forint volt.
A nemzetközi piacokon is optimista volt a hangulat, erre még rátett egy lapáttal, hogy Amerikában a délutáni nyitás előtt a vártnál jobb makroadat jelent meg, ugyanis az előzetesen jósoltnál kisebb lett a kereskedelmi mérleg hiánya. Nyugat-Európában az FTSE délután 1,32 százalékos pluszban volt, míg a DAX 3,35 százalékkal ugrott meg. Régiónkban a varsói tőzsde WIG 20 indexe 2,53 százalékkal állt magasabban, mint szerdán, a prágai PX 50 pedig 3,36 százalékkal ugrott feljebb.
A tengerentúlon is pozitív lett a nyitás a húsvéti hosszúhétvége előtt, ott ugyanis már pénteken sem lesz kereskedés - hasonlóan Nyugat-Európához. Az első néhány óra után a Dow 2,44 százalékkal állt magasabban, mint a szerdai záráskor, míg a S&P 2,77 százalékkal lódult meg.