1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyar részvénypiacon vegyesen teljesítettek a vezető papírok, a forint ugyanakkor egyértelműen erősödni tudott kedden.

Átlagos forgalom mellett kisebb veszteséggel zárt a BUX. A budapesti piac indexe 92 ponttal, fél százalékkal csökkent, és 18707 ponton zárt. A vezető részvények közül az OTP és a Telekom erősödni tudott, míg a Mol és a Richter gyengébb napot fogott ki.

A bankpapír 10 forinttal, 0,2 százalékkal kapaszkodott fentebb, és a nap végén 4260 forinton állt. 303 forinton zárt a Magyar Telekom részvénye, ami egy forintos emelkedést jelent. Meglehetősen rossz napon van túl a 1,5 százalékkal, 13620 forintig gyengülő Mol. Ennél kisebb, 0,65 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot a Richter, az utolsó kötés 4670 forinton született.

A forint a tőzsdével szemben határozott irányt vett, és minden főbb devizával szemben erősödött. Az euró-forint keresztárfolyam ismét 305 alá került, de 248 forintig csúszott vissza a svájci frank is.

A kötvénypiacon a 3 hónapos papírok esetén 8 bázisponttal nőttek a hozamok, és 2,73 százalék lett. Igaz, a mai aukción ennél jóval magasabb szinten, 2,82 százalékon keltek el a papírok.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!