2p

Hiába volt délelőtt rendkívül jó a hangulat a magyar piacon, délutánra az eladók kerültek túlsúlyba a blue chipek többségénél.

A javuló nemzetközi hangulat jól indította a magyar tőzsdét is, ám a nap végén elfogyott a lendület és enyhe, 0,03 százalékos mínuszban zárt a BUX index, 18 192 ponton. Tette mindezt egyébként rendkívül alacsony, 4,9 milliárd forintos forgalom mellett.

A blue chipek között azonban az OTP és Richter ki tudott tartani. A bankpapírok árfolyama 1,67 százalékot emelkedett és 4310 forinton állt meg a nap végén, a gyógyszergyári papír 3686 forintos árfolyama pedig 0,71 százalékos erősödés eredménye lett. Utóbbit az a hír támogatta, miszerint már most vissza tudna kerülni az MSCI indexébe, ráadásul az MSCI legutóbbi közleménye szerint akár már a következő felülvizsgálat során lazítanák a likviditási elvárásokat.

Ezzel szemben a másik gyógyszergyári papír, az Egis nem remekelt, hiszen 0,35 százalékos lecsorgás után 21 200 forintot ért záráskor a részvény. Szintén mínuszban fejezte be a napot a Magyar Telekom, 313 forintos záróára 0,63 százalékkal marad el a pénteki záróértékétől, a Mol pedig a nap vesztese lett az 1,79 százalékos árfolyamcsökkenésével. Így 15 900 forinton várja a folytatást.

Az állampapírok másodpiacán nem volt érdemi elmozdulás a pénteki állapothoz képest, mindössze a 3 hónapos kincstárjegyek árazása lett 7 bázisponttal alacsonyabb. A hosszabb futamidőkön csupán 1-2 bázispontos csökkenés volt.

A forint az euróval szemben igazán jól indította a napot köszönhetően a reggel publikált, kedvező beszerzési menedzser indexeknek, ám nap végére újra visszatért a 300-as szint feletti magasságokba. Késő délután egy euróért 300,45 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 227,8, egy svájci frank pedig 243,8 forintot ért.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!