2p

Annak ellenére, hogy a várva várt amerikai GDP adat siralmas lett, a tőzsdéken hurráoptimizmus lett úrrá a délután folyamán. A magyar piacon a vevőket semmi nem érdekelte, de a főbb nyugati és tengerentúli tőzsdéken is látványos emelkedés volt.

Annak ellenére, hogy a várva várt amerikai GDP adat siralmas lett, a tőzsdéken hurráoptimizmus lett úrrá a délután folyamán. A magyar piacon a vevőket semmi nem érdekelte, de a főbb nyugati és tengerentúli tőzsdéken is látványos emelkedés volt.

513 ponttal, 4,1 százalékkal ugrott meg a BÉT irányadó indexe, a BUX. A mutató 12878 ponton fejezte be a napot. Az emelkedés ráadásul az elmúlt napokhoz képest számottevő, 21,7 milliárd forintos forgalommal párosult.

A nap elején egy-másfél százalék körüli pluszt mutatott az index, az az emelkedés még magyarázható volt a sertésinfluenza körüli pánik elülésével. A nap végi emelkedés pedig valószínűleg annak tudható be, hogy a tengerentúli indexek is alaposan bekezdtek a nyitáskor, és nálunk ezt „vették meg” a befektetők.

A két legnagyobb forgalmú részvénynél, az OTP-nél és a Molnál gyakorlatilag minden tételt besöpörtek a vevők, ami a piacon volt. Az olajrészvény ennek köszönhetően 10810 forinton zárt, ami 8,2 százalékos ugrást jelent.

Az OTP részvényesek sem panaszkodhatnak, hiszen a bankpapír is komoly száguldást mutatott be az utolsó órában. A részvény kurzusa végül 2761 forint lett, ez 6,1 százalékos növekedést jelent.

A többi részvény messze nem teljesített ilyen látványosan, a Richter például csak 80 forinttal tudott erősödni, az utolsó kötés 29080 forinton született a gyógyszerrészvényre. Az Egis 11955 forinton zárt, amely fél százalékos erősödés a keddi értékéhez képest. Egy százalékkal nőtt a Magyar Telekom árfolyama, a papír 510 forinton zárt.


Amerikában a ma publikált GDP adat hiába maradt el a várakozásoktól, a befektetők a vételi oldalon jelentek meg. Már nyitáskor egy százalék feletti volt a plusz, a pesti zárásra pedig tovább emelkedtek. A Fed mai ülése elvileg ugyan még tartogathat meglepetéseket, ám reálisan aligha képzelhető el, hogy a jegybank kamatot emelne, esetleg olyan negatív bejelentést tenne, ami miatt komolyabb fordulat következne be a piacokon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!