2p

Az EKB elnökének kijelentése szárnyakat adott a piacoknak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,23 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 21 883,78 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Horváth István, a Raiffeisen Bank kereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta: délután, az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, illetve Mario Draghi, az euróövezeti jegybank elnökének sajtótájékoztatója után "szárnyra kaptak" a tőzsdék. Mario Draghi egyebek mellett arról beszélt, hogy az EKB felülvizsgálja a monetáris lazítás programját, és készen áll arra, hogy ezt kiterjessze, amennyiben szükséges.

A nemzetközi hangulatot követte a magyar tőzsde is, amely a nap végén több mint 1,5 százalékos pluszban zárt. A nap nyertese az OTP volt, de jól teljesítettek a Mol és a Richter papírjai is - emelte ki a szakértő.

A Mol 195 forinttal, 1,50 százalékkal, 13 200 forintra erősödött, 846,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 142 forinttal, 2,58 százalékkal, 5648 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 382 forintot ért, forgalma 257,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 62 forinttal, 1,34 százalékkal, 4702 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Az EKB elnökének kijelentései a forintnak is erőt adtak, az euróval szembeni jegyzés 310,3 egységig csökkent. Az eurónak a vezető devizákkal szembeni jelentős gyengülése viszont a dollár-forint, illetve a svájci frank-forint árfolyamot emelte. Különösen a zöldhasú drágult, egy dollár 279, egy frank pedig 286,6 forintba kerül.

Az állampapírok másodpiacán a rövid futamidejű instrumentumok referenciahozama jelentős mértékben nőtt, a három hónaposoké 19 (!), az egy éveseké 14 bázisponttal nőtt. Előbbi így 0,73, utóbbi 0,74 százalékon áll. A hosszabb papírok referenciahozamai csak minimális mértékben változtak.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!