3p

Az egyik legnagyobb magyar ingatlanügynöki-hálózat azt elemezte, hogy 2013-2016 között hogyan változtak az árak a 4-es metró megállóinak közelében.

A metrómegállók környékén 2013 és 2014 között Újbuda-központ és a Rákóczi tér kivételével – ahol csak nagyon minimális volt az átlagár-emelkedés – minden metrómegálló környékén elindult a fajlagos átlagárak emelkedése. 2014-2015 között a Szent Gellért tér és a II. János Pál pápa tér környékét leszámítva mindenütt erőteljesen nőttek az árak. A legnagyobb mértékben a pesti oldalon, a Kálvin téren az árak megduplázódtak, míg a budai oldalon, Újbuda-központ környékén 40%-kal nőttek a fajlagos lakásárak, de jelentős áremelkedés volt mérhető a Rákóczi tér környékén, a Keletinél, illetve a XI. kerületben a Bikás park megálló és az Etele téri végállomás környékén is. 2015 és 2016 fajlagos átlagárait összevetve az látható, hogy a Kálvin tér és Újbuda-központ kivételével, ahol további enyhe átlagár-emelkedés volt mérhető (2-5%), ezt meghaladó mértékű emelkedés volt az összes többi megállóhely és a végállomások körzetében (15-45%).

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint 2013-2016 között a legnagyobb mértékű – közel két és félszeres áremelkedés a pesti oldalon a II. János Pál pápa tér és a Kálvin tér környékén történt a vizsgált négy év során. Ugyanakkor, ahogyan 2013-ban úgy 2016-ban is a II. János Pál pápa tér volt a legolcsóbb környék az M4 metró megállói közül. A metróvonal mindkét végéhez közeledve az állomások térségében az árak erős konvergenciája volt tapasztalható 350-370 ezer Ft/m2 környékén. A budai oldalon Újbuda-központ, az Allee bevásárlóközpont környéke drágább volt, mint a szomszédos Móricz Zsigmond körtér, illetve a Gellért tér környéke 2013-ban. 2015-re itt növekedett a leginkább az átlagár, azonban 2016-ban már a Móricz Zsigmond körtér felé billent az árelőny. 2016-ban mindhárom megállóhely környékén az átlagos négyzetméterár használt, társasházi lakások esetén, meghaladta a 400 ezer forintot.

Az Otthon Centrum megvizsgálta azt is, hogy a 4-es metró közvetlen környezetének lakásárai hogyan változtak a teljes budapesti lakásállomány áraihoz viszonyítva. Abszolút értékben a kerületi árszint és a metró környékének árszintje hasonlóan alakult, de a növekedés dinamikája a fővárosi átlagnál erőteljesebb volt a metró vonalán – leginkább 2015-ben -, különösen a korábban olcsóbbnak számító részeken. Ez volt az az év, amikor a metró megjelenése kimutathatóan erős hatást váltott ki, az azóta eltelt időszakban már megszokottá vált, így az árakban sem mutatható ki ennyire egyértelműen.

2017-ban az árak további, de az előző évekhez képest kisebb mértékű növekedésére lehet számítani a metróvonal mentén és a fővárosban egyaránt, nem várható jelentős eltérés a kerületi átalagárak és a metróállomások vonzáskörzete tekintetében, mivel a metró jelenlétét mára már "beárazta" a piac.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!