3p

A Richter Gedeon Nyrt. 2016-ban 63,27 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 17,5 százalékkal haladja meg az előző évit - közölte a gyógyszeripari vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A társaság éves árbevétele 389,69 milliárd forint volt, 6,7 százalékkal több, mint az előző évben, euróban mérve 6,1 százalékkal emelkedett a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

A negyedik negyedévben 19,35 milliárd forint nyereséget ért el a Richter, ez több mint duplája a bázisidőszaki 9,51 milliárdnak, árbevétele 19,2 százalékkal 105,67 milliárd forintra nőtt. A Portfolio.hu által készített konszenzus szerint elemzők kevesebb, 96,8 milliárd forint árbevételre és kisebb, 16,7 milliárd forint nettó profitra számítottak a negyedik negyedévben. A társaság üzemi eredménye viszont a vártnál jobban, 25,6 százalékkal csökkent, 10,64 milliárd forintra.

Az éves üzemi eredmény 56,0 milliárd forintot tett ki 2016-ban, az előző évhez képest 16 százalékkal csökkent. A csökkenést a bázisidőszakitól elmaradó mérföldkő bevételekkel, valamint egyszeri ráfordításokkal és az értékesítési és marketing költségek emelkedésével magyarázza a társaság.

Az egy részvényre jutó nyereség 340 forint volt tavaly az előző évi 291 forint után.

A pénzügyi eredmény soron 8,66 milliárd forint nyereséget könyvelt el a Richter 2016-ban, szemben a 2015. évi 8,3 milliárd forintos veszteséggel.

A gyógyszergyártó vállalat Magyarországon 35,78 milliárd forint árbevételt realizált 2016-ban, ami 2,3 százalékkal haladja meg az előző évit.

Az export árbevétel 6,5 százalékkal 1,136 milliárd euróra nőtt. A legtöbb piacon árbevétel növekedést ért el a csoport, csak az egyéb FÁK-országokban és a kelet-európai régióban csökkent kissé a forgalom. Az oroszországi bevétel euróban gyakorlatilag stagnált, 257,6 millió eurót tett ki, rubelben számolva viszont növekedést mutat. A romániai bevétel kiemelkedően, 18,9 százalékkal bővült, 196,2 millió eurót tett ki. A nyugat-európai piacon 11,2 százalékos növekedéssel 189,5 millió euró bevételre tett szert a vállalat.

A kínai árbevétel 27,6 százalékkal nőtt, 69,4 millió eurót tett ki. Az Amerikai Egyesült Államokba 66,9 millió dollár értékben exportált a Richter, az előző évhez képest 2,1 millió dollárral nőtt a forgalom. A latin-amerikai országokból 32,7 millió dollár árbevétel származott, 0,2 millió dollárral meghaladva az előző évit.  

A csoport beruházásainak összege az immateriális javak beszerzésével együtt 2016-ban 36,1 milliárd forint volt, szemben a bázisévi 33,3 milliárd forinttal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!