<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

Kismértékű emelkedéssel kezdett kedden a BUX index, mely délelőtt kevesebb mint fél százalékkal állt tegnapi záróértéke felett. Az emelkedés főleg a Mol több mint egy százalékos javulásának volt köszönhető, a többi papír vegyesen kezdett.

23 665 ponton állt a keddi kereskedés első felében a BUX index, ez 0,22 százalékkal volt magasabb a hétfői záróértéknél. A forgalom kifejezetten alacsony, az első órákban alig 3 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel kezdtek, csak a Mol mozdítja pluszba az indexet. Az olajcég papírjaiért 23 590 forintot kellett adni, ami 1,24 százalékkal volt magasabb a tegnapi szintnél. Eközben az OTP 0,05 százalékkal gyengült, 6248 forintot ért, míg a Magyar Telekom 555 forintos jegyzése 0,72 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál.

Felemás hangulatban indult a nap a gyógyszergyártók piacán: a Richter 0,4 százalékos felfelé araszolás után 37 800 forintot ért, míg az Egis 19 755 forintos árfolyama 0,23 százalékkal volt alacsonyabb a hétfőinél.

A tegnap délutáni megbicsaklást követően ismét erősödéssel nyitott a forint a bankközi devizapiacon: a 263,45-ös euróárfolyam 0,44 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál. A dollárral szemben 183,41-ig jött vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 209,44 forintot ért a nap első felében a reggel megjelent vártnál alacsonyabb svájci inflációs adat után.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon emelkedéssel indult a nap: a londoni FTSE a kereskedés első felében 1,08 százalékkal állt tegnapi értéke felett, míg a frankfurti DAX 1,31 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,96 százalékos emelkedéssel kezdett.

mfor.hu