3p

64,1 millió eurós nettó veszteséget ért el az év első kilenc hónapjában az Erste Bank magyarországi leányvállalata, azonban az biztató lehet a pénzintézet számára, hogy a harmadik negyedév már 8,6 millió eurós veszteséget hozott. A lassú kilábaláshoz az is kellett, hogy a cég több mint 300 embert bocsásson el az év eddigi részében, ezzel a csoport legnagyobb létszámcsökkenése nálunk következett be.

Csoportszinten a vártnak megfelelő eredményeket tett közzé az Erste Bank, a harmadik negyedév profitja 143,7 millió euró volt az egy évvel korábbi 1,5 milliárd eurós veszteség után, előzetesen a szakemberek 144 millió eurós nyereséget vártak. A vállalat közleménye azt emeli ki, hogy a jó teljesítmény elsősorban annak köszönhető, hogy a fontos piacokon, Ausztriában és Csehországban továbbra is jól muzsikál a bank, emellett Romániában stabilizálódni látszik az eredmény.

A magyar leányvállalat a harmadik negyedévben 8,6 millió eurós (közel 2,5 milliárd forint) mínuszt ért el, az év eddigi részében pedig 64,1 millió eurós (18,3 milliárd forint) veszteségnél tartott. Igaz, ez még mindig lényegesen kedvezőbb, mint az egy évvel ezelőtti 532 millió eurós bukta. A különbség a kockázati költségekben mutatkozik, hiszen amíg tavaly 701 millió eurót kellett félretenni a várható veszteségekre, addig idén kilenc hónap alatt már csak 147,1 millió eurós mínuszt mutatott ez.

Az viszont mindenképpen rossz hír, hogy a nem teljesítő hitelek aránya újabb lélektani határt lépett át a magyar Ersténél: szeptember végén a teljes hitelállomány több mint 25 százaléka volt 90 napon túli késedelemmel érintett. Ezzel Ukrajna és Románia után hazánk a harmadik "legproblémásabb" ország a bank számára. A portfólió jelentős romlásához egyébként nagyban hozzájárult az idén év eleji végtörlesztés is, hiszen a tavaly decemberi 7,1 milliárd euróról 6,5 milliárdra esett vissza az Erste magyar hitelállománya. Ezzel párhuzamosan a nem teljesítő hitelek összege 1,5 milliárd euróról 1,65 milliárdra emelkedett.

A magyarországi Erste Bank nettó kamatbevételei 15 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest, a devizaárfolyamokkal korrigálva azonban ez csak 7,5 százalékos csökkenést jelent. A működési kiadások a tavalyi 158,1 millió euróról 125 millióra csökkentek, ez még a devizahatás kiszűrésével is 14 százalékos csökkenésnek felelt meg. A működési költségek visszafogása abból is látszik, hogy az érintett országok közül hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben az Erste munkavállalóinak száma: a decemberi 2948-ról szeptember végére 2614-re esett a foglalkoztatotti létszám. Vagyis a magyar dolgozók 11,3 százaléka lett leépítések áldozata, ezzel összehasonlítva még Ukrajnában is "csak" 8,8 százalékos volt a létszámcsökkentés.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!