2006. november 30. 11:01

Több fronton is megindította a kormány a harcot a nyugdíjkassza hiányának lefaragásához. Jövőre több járulékot kell fizetniük a nyugdíj mellett dolgozóknak, az beletartozik majd az összevont jövedelembe. Emellett 2007-től másképp számolják majd ki a nyugdíjakat, ami egyértelmű csökkenést jelent majd azok számára, akik 2008-tól tervezik a visszavonulást. A korkedvezményeket pedig büntetőjárulékkal sújtják jövőre. Mfor.hu összeállítás.

Büntetőjárulék a korkedvezményért cserébe

Becslések szerint ezzel a lépéssel a költségvetés hatalmas bevételtől, sajtóértesülések szerint negyvenmilliárd forinttól esik el. A kormány azt tervezte, hogy 2010-re százmilliárd forinttal lehet csökkenteni a nyugdíjkassza 500 milliárd forintos deficitjét. Szerinte ugyanis tarthatatlan, hogy az átlagos nyugdíjba vonulási idő 58,4 év, vagyis az emberek több mint 94 százaléka idő előtt vonul vissza.

Korkedvezmény büntetőjárulékkal

Óriási összeg, évente 25 milliárd forint esik ki amiatt, hogy mintegy háromezren mennek korkedvezménnyel nyugdíjba - a MÁV alkalmazottakat és a bányászokat nem számítva. Ebből 15 milliárdot tesz ki a folyósított nyugdíj, és további tízmilliárdra rúg a be nem fizetett járulékok összege. Ezt ellensúlyozandó a kormány 13 százalékos többletjárulékot vet ki 2007-ben a korkedvezményes munkakört biztosító munkaadókra.

Vagyis a jövőre megemelt 21 százalék nyugdíjjárulék mellé (a tb-járulékok aránya változik, 18 helyett 21 százalék nyugdíjjárulék és 11 helyett kilenc százalék egészségbiztosítási járulék formájában) hozzá kell számítani plusz 13 százalékot. Vagyis a hozzávetőleg 800 munkakörben, amelyek esetében engedélyezett a korkedvezmény, 34 százalék nyugdíjjárulékot kell fizetni.

A javaslatról a jövő héten szavaz az Országgyűlés, az új büntetőjárulék a költségvetést javító csomagban található. Ennek alapján maga a korkedvezményes nyugdíjbavonulás nem változik, csak a járulék lesz új. Hogy a változás ne legyen drasztikus, ténylegesen csak 2008-ban kell ezt befizetni. A jogszabályváltozás jogtechnikai elemeiről külön módosítás rendelkezik.

Sokba kerül, de orvosolható-e?

Jövőre az állam teljes egészében átvállalja a terhet, majd fokozatosan csökkenti a támogatás mértékét. Két év múlva 25 százalékot kell befizetni, majd ötvenet, 2010-ben 75-öt, végül 2011-től a teljes összeget. Becslések szerint 2008-ban akár négy-ötmilliárd forint is befolyhat ebből az extra járulékból.

A kormány a jogszabály magyarázatában úgy érvelt: arra kell sarkallni a munkaadókat, hogy teremtsenek jobb környezetet az alkalmazottak számára. Persze bizonyos esetekben ez csak korlátozottan kivitelezhető: például egy atomerőműben, ahol állandó radioaktív sugárzásnak vannak kitéve az alkalmazottak, vagy a tubások esetében, akik tüdőtágulást kapnak. Ugyanakkor egy vegyi üzemben megoldható lehet, hogy megfelelő védőöltözet biztosításával óvják az alkalmazottak egészségét.

F. Szabó Emese

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

Boldog nyugdíjas évek?
Megéri idősebbeket foglalkoztatni
Rehabilitációs járadék a rokkantnyugdíjazás helyett

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!