2013. február 19. 07:46

422 milliós háromhavi profitot ért el 2012 negyedik negyedévében a CIG Pannónia. Ezzel a biztosítótársaság első nyereséges negyedévét zárta tavaly év végével. Ráadásul a tavalyi második félév is pluszos lett.

A tavalyi év utolsó három hónapjában a bruttó díjbevétel 7,4 milliárd forint volt, amely 26 százalékkal magasabb, mint a megelőző negyedévben, közölte a társaság a BÉT honlapján.

Ami az éves eredményeket illeti, a CIG Pannónia Életbiztosító 2012-ben 22,5 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, melyből rendszeres díj 18,97, az eseti pedig 3,55 milliárd forint. A bruttó díjbevétel 2011-hez viszonyítva közel 20 százalékkal csökkent, elsősorban az új értékesítések és eseti díjbevételek alacsonyabb volumene miatt, ugyanakkor a rendszeres díjakban a visszaesés mindössze 8 százalékos.  

Miután a társaság bruttó szerzési költsége 60, az igazgatási pedig 47 százalékkal esett vissza, így a biztosítástechnikai eredmény 1,84 milliárdos mínuszra mérséklődött a 2011-es mínusz 4,43-ről. Ennek köszönhetően a mérleg szerinti eredmény a 2011. évi 4,69 milliárd forintos veszteség után 2012-ben összesen 2,17 milliárdos mínusz lett.

mfor.hu

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.