2p

Csapnivaló forgalom mellett gyengült a magyar tőzsde. A forint ellenben erősödött csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,52 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 21 946 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A nap híre volt, hogy a BÉT felfüggesztette az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeinek kereskedését. Mint azt Lázár János is megerősítette a mai kormányinfón, az állami tulajdonban lévő mintegy 14 millió részvényt adták el. Ez egy átlagos heti OTP-forgalomnak is megfelelhet, és a piacra kerülő nagy mennyiség akár jelentősen is csökkenthette volna az árfolyamot, így ma a bankpapírokkal nem lehetett kereskedni. A részvényekért 75 milliárd forintot kapott az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

Az OTP-papírok hiányában a tőzsdén összességében alacsony volt a forgalom, a blue chipek közül a Mol és Richter is esett - mondta. A Mol 215 forinttal, 1,66 százalékkal 12 775 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,78 százalékkal 390 forintra erősödött, forgalma 739,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 33 forinttal, 0,68 százalékkal 4844 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben. Este hétkor az eurót 310,25 forinton jegyezték, ami 1,1 egység erősödésnek felel meg a napi kezdőárfolyamhoz képest. A dollár ellenében közel két forinttal avult a jegyzés, és 283 forint alatt születtek üzletek. A svájci frank árfolyama 285,5-ig csúszott vissza.

Jól sikerült ugyan a mai aukció, ám ez nem látszódott a hosszú kötvények hozamán. A különböző leáratok mindegyikénél minimális, 1-3 bázispontos emelkedés volt csütörtökön.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!