2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,88 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 18 464,46 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője úgy jellemezte a pénteki kereskedést, hogy nap közben nulla körül ingadozott a BUX, majd a nap végén enyhe mínuszban zárt. Ez ellentétes az európai tőzsdék mozgásaival, amelyek a hét végére magukra találtak. Ebben szerepe volt annak, hogy délután jó makrogazdasági hírek érkeztek az Egyesült Államokból, például a foglalkoztatás jobban nőtt a vártnál.

A Mol árfolyama esett, ezt a péntek délben, Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ellen indított perrel magyarázta az elemző, de hozzátette: a piac ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget. Az Egis ma volt utoljára a tőzsdén, a záróára a vártnak megfelelően alakult. A forgalom átlagos péntekinek tekinthető - tette hozzá Nagy András.

A Mol ára 235 forinttal, 1,68 százalékkal 13 750 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,79 százalékkal 4255 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 2,09 százalékkal 293 forintra erősödött, forgalma 851,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 31 forinttal, 0,68 százalékkal 4560 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 9,0 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,04 százalékkal 27 710 forintra emelkedett.

Az állampapírok piacán is csendes mozgás volt pénteken, az 5 és 10 éves állampapírok árazása egyaránt 6 bázisponttal került lentebb, a többi futamidőn nem, vagy csupán egyetlen bázispontos csökkenés volt. 

A forint viszont képes volt tovább erősödni a főbb devizákkal szemben. A bankközi piacon kora este egy euróért 300,6 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 219,6, egy svájci frank pedig 246,7 forintot ért. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!