2p

A Mol és a Richter húzta piacot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,12 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 31 713,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette, a bizonytalan nyitás után enyhe optimizmus lett úrrá a magyar és a nyugat-európai részvénypiacokon, sőt az amerikai nyitást is ez jellemzi. A BUX index 0,2, a német DAX index 0,3 százalékkal emelkedett, sőt, az amerikai piac 0,4 százalékos növekedéssel még jobban teljesít. A forgalom átlagos volt a BÉT-en.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden nyilvánosságra hozott jelentésének semleges volt a fogadtatása a szakértő szerint. A jövő évre vonatkozó 3,6 százalékos növekedési előrejelzés minimálisan magasabb a piaci várakozásoknál - az Erste például 3,4 százalékos növekedést vár 2017-re -, így nem is volt igazán jelentős piacmozgató hatása. Az inflációs előrejelzést a várakozásoknak megfelelően picit felfelé módosították a várt gyorsabb mértékű gazdasági növekedéssel összhangban, de ez sem okozott komolyabb meglepetést a piac számára - mondta.

A Mol 170 forinttal, 0,82 százalékkal, 20 790 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 42 forinttal, 0,51 százalékkal, 8238 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,61 százalékkal, 488 forintra esett, forgalma 383,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 54 forinttal, 0,88 százalékkal, 6165 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot ért el.
 
Erősödött a forint

Este fél hétkor az euró 310,74 forinton állt a kedd kora reggeli 311,76 forint után. Napközben 310,61 és 311,82 forint között mozgott.

A svájci frank jegyzése a reggeli 291,79 forintról 290,80 forintra, a dollár árfolyama pedig 300,14 forintról 299 forintra gyengült.

Az euró jegyzése alig változott a dollárhoz képest, reggel 1,0386 dollárt, este fél hétkor 1,0390 dollárt ért.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!