2p

Eseménytelen, alacsony forgalmú napon gyengültek a vezető részvények a magyar tőzsdén. A forint ugyanakkor szerény mértékben erősödött.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,46 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 18 680,74 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: az átlagosnál alacsonyabb forgalmú, eseménytelen volt a kereskedés kedden. Összességében nem voltak olyan hírek, amelyek erőteljesebben mozgatták volna az árfolyamokat. A szakértő szerint a Magyar Telekom valószínűleg még mindig az MSCI piaci indexből való kikerülés miatt gyengül. A Richter visszakerül ugyan az indexbe, de emiatt már jelentős erősödésen van túl, így kifulladt az emelkedés - mondta.

A devizahiteleseket megsegítő mentőcsomag körül még mindig vannak bizonytalanságok, ez okozhatta az OTP részvényeinek gyengülését. A Mol árfolyama alig változott kedden - közölte az üzletkötő. A Mol ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 490 forintra csökkent, 497,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,78 százalékkal 4410 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,43 százalékkal 275 forintra gyengült, forgalma 782,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,45 százalékkal 4380 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

2-3 bázisponttal csökkentek a hozamok az állampapírok másodlagos piacán, miközben a forint leginkább a dollárral és a fonttal szemben tudott erősödni. Az euró 297 forint volt késő délután, míg a svájci frank 240 forintig gyengült.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!