2p

Szerény pluszban zártak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a keddi kereskedés során. Elsősorban a Fed egyik illetékesének nyilatkozata hajtotta fel az árakat.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 31 ponttal, 0,20 százalékkal nőtt, és 15451 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 5 ponttal, azaz 0,27 százalékkal erősödött, és záráskor 1694 ponton fejezte be a kereskedést. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 14 pontot, 0,38 százalékot emelkedett, így 3684 ponton fejezte be a napot.

Elsősorban a pénzügyi és az ipari cégek árfolyama emelkedett, míg a távközlési, valamint a lakossági fogyasztás alakulására érzékeny vállalatok papírjai gyengültek. Hanyatlottak a légi közlekedési cégek részvényei is, miután az illetékes amerikai hatóság nem engedélyezte a US Airways 11 milliárd dolláros egyesülését az American Airlines anyacégével, az AMR vállalattal. A US Airways árfolyama több mint 8 százalékkal zuhant.

Egy kedden ismertetett adat szerint a júliusi amerikai kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal nőtt havi szinten, elmaradt a szakértők által várt 0,3 százalékos bővüléstől.

Nagyjából este hétig mínuszban álltak a tőzsdemutatók, majd azonnal pluszba kerültek a Fed egyik vezetőjének arra a kijelentésére, hogy még túl korai lenne meghatározni a gazdaságélénkítést célzó amerikai jegybanki program lassításának az időpontját. Dennis Lockhart, a Fed atlantai körzeti részlegének elnöke kedden azt mondta: a makrogazdasági adatok még mindig vegyesek, ezért a Fed legközelebbi, szeptemberi kamatdöntő ülésén még nem lesz szó a mennyiségi enyhítési program lassításának időpontjáról, végleges leállításáról pedig végképp nem.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!