9091 ponton fejezte be a keddi napot a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,25 százalékkal magasabb volt a hétfői értéknél. Eközben a hongkongi Hang Seng index 0,09 százalékos lecsorgásban volt a nap második felében, míg a Shanghai Composite 0,25 százalékot veszített értékéből. 0,6 százalékos mínuszban zárt a dél-koreai Kospi index, a tajvani piacon pedig 0,44 százalékos volt a visszaesés.
A Marketwatch által megkérdezett elemző szerint a bizonytalan hangulat annak tudható be, hogy az elmúlt napokban megint kicsit félrevonultak a befektetők a tőzsdéről. Ennek egyik oka az lehet, hogy az utóbbi hetekben a világ több nagy jegybankja is bejelentette a monetáris kondíciók enyhítését, az elemzők szerint ezzel egy időre kifújtak a pozitív hírek. Ugyanakkor a bizonytalanság megmaradt, elsősorban az eurózóna és a kínai jegybank politikája miatt aggódnak a szakemberek. Európával kapcsolatban hétfőn erősödtek fel ismét az aggodalmak a vártnál gyengébb német üzleti bizalmi index és a görögökkel kapcsolatos félelmek miatt.
A romló növekedési kilátások miatt Ázsiában elsősorban a nyersanyagszektor, az építőipari cégek és a szállítmányozás voltak a nap vesztesei. Japánban például a Kawasaki Heavy Industries részvényei 1,78 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a Komatsu 1,02 százalékot bukott. Dél-Koreában az STX Pan Ocean hajózási cég papírjai 0,57 százalékkal estek vissza, míg a Hanjin Shipping árfolyama 1,28 százalékkal csökkent.
A növekedés mniatti félelem a nyersanyagok árát is lehúzta, ez pedig a részvénypiacon is éreztette hatását. Ausztráliában a Rio Tinto részvényei 1,82 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a Newcrest Mining 1,32 százalékot veszített értékéből. Hongkongban a Zijin Mining Group 0,96 százalékkal lett olcsóbb, az Aluminium Corp. of China pedig 1,24 százalékos mínuszban volt a nap második felében.
mfor.hu