<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

Mérsékelt emelkedéssel nyitott csütörtökön a BUX index, mely délelőtt szűk fél százalékkal állt tegnapi értéke felett. A tegnapival ellentétben ma éppen a Richter maradt le, a többi vezető részvény kismértékben erősödni tudott, de például az OTP sem lehet különösebben büszke oldalazására.

22 249 ponton állt a kereskedés első felében a BUX index, ez 0,61 százalékkal volt magasabb a tegnapi záróértéknél. A forgalom átlagos volt az első órákban, több mint 5,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége javítani tudott a nyitás után, csak a Richter lógott ki a sorból negatív irányban. Az OTP az első néhány óra után 5770 forintba került, ami 0,35 százalékkal volt magasabb a tegnapi árfolyamnál. A jelek szerint nincs komoly hatással a bankpapírra az a reggeli hír, mely szerint az orosz Sberbank mellett az OTP is pályázik a Volksbank kelet-közép-európai leányvállalatainak megvételére. A Mol a nap elején 1,71 százalékot javított az elmúlt napok siralmas teljesítménye után, így 20 240 forintot értek az olajcég papírjai. Eközben a Magyar Telekom négy forinttal lett drágább, 575 forintért cserélt gazdát.

Felemás hangulatban indult a nap a gyógyszergyártók piacán: a Richter a nap első felében 37 390 forintba került, ami 0,56 százalékkal alacsonyabb volt a tegnapi árnál, míg az Egis 0,92 százalékos emelkedést követően 19 175 forintba került.

A forint erősödéssel nyitott a bankközi devizapiacon, az euró délelőtti 264,40-es jegyzése 0,06 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál. A dollárral szemben 184,65-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 219,73-as árfolyama 0,16 százalékkal volt alacsonyabb, mint tegnap.

A vezető európai részvénypiacokon is pozitív hangulatban indult a nap: a londoni FTSE délelőtt 0,44 százalékkal állt szerdai záróértéke felett, míg a frankfurti DAX 0,46 százalékos pluszt mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 mínuszos nyitás után délelőttre 0,17 százalékkal kapaszkodott tegnapi értéke fölé.

mfor.hu