2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szerdán ismét erősödéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt majdnem egy százalékkal állt előző napi értéke felett. A vezető részvények többsége felfelé kapaszkodott az első órákban, csak az Egis lógott ki a sorból gyengülésével.

25 110 pontig emelkedett a BUX index értéke délelőttre, ez 0,87 százalékkal volt magasabb a keddi zárószintnél. A forgalom kicsit alacsonyabb volt az átlagosnál, a nyitás után majdnem 5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége javítani tudott a keddi záráshoz képest, csak az Egis haladt az ellenkező irányba. Az OTP az első órákban 7170 forintig erősödött, ez 0,65 százalékos drágulásnak felelt meg. A Mol 0,83 százalékos javulással kezdett, 20 570 forintba került, míg a Magyar Telekom 812 forintos szintje 0,62 százalékkal volt magasabb, mint kedd délután.

Felemás teljesítménnyel indult a nap a gyógyszergyártók számára: a Richter 0,97 százalékkal drágulni tudott, 44 500 forintot ért, míg az Egis ugyanúgy 21 500 forinton állt, mint a keddi záráskor.

Folytatta javulását a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon: szerda délelőtt 263,25 forintot kellett adni egy euróért, ez 0,16 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi árfolyamnál. A dollárral szemben 192,95-ig kapaszkodott a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 182,93 forintba került.

A vezető európai tőzsdéken is további emelkedéssel indult a nap: a londoni FTSE a nap első felében 0,5 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX pedig 0,52 százalékkal kapaszkodott tegnapi értéke fölé. Régiónkban a varsói WIG 20 minimális mértékben emelkedett, a prágai tőzsde PX indexe pedig 2,06 százalékkal lőtt ki felfelé.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!