3p

Az OTP Bank szakemberei vizsgálják, hogy a kisbefektetők kaphatnak-e valamilyen módon kártérítést a tavaly októberben az OTP részvényei elleni támadás miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök vezérigazgatója az InfoRádióban csütörtökön. A bankár hozzátette: büntetőfeljelentést is tettek az ügyben, egy hónapon belül dőlhet el, van-e esély a per indítására.

Bár sok gyanús mozgás volt a forint és állampapírpiacon, azt nehéz megmondani, hogy ez mennyire volt mesterséges. Az mindenképpen bizonyos szerinte, hogy az októberi támadás a forint ellen hozzájárult ahhoz a bizalomvesztéshez, amit a forint és az ország, s ezzel együtt az OTP bank is elszenvedett - mondta el Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában.

A bankvezető szavai szerint a szakértők még nem jutottak eredményre, és nem tudni, hogy az OTP vagy a befektetők léphetnek fel, de a bank segíteni fogja a befektetőket, ha ők léphetnek eredményesen. Csányi Sándor szerint egy hónapon belül eldől, hogy van-e esély egy per indítására a Soros Funddal szembeni kártérítési igény érvényesítése érdekében.

Utalt arra, hogy az OTP büntető feljelentést is tett ebben az ügyben. Az eljárás a tudomása szerint fel volt függesztve addig, amíg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete lefolytatta eljárását, de most az újra indult. Ugyanakkor Csányi Sándor elhárította a választ arra a kérdésre: elképzelhető-e, hogy tavaly októberben a magyar gazdaság ellen indult tudatos támadás. Szerinte bár sok gyanús mozgás volt a forint és állampapírpiacon, azt nehéz megmondani, hogy ez mennyire volt mesterséges. Az mindenképpen bizonyos szerinte, hogy az októberi támadás a forint ellen hozzájárult ahhoz a bizalomvesztéshez, amit a forint és az ország, s ezzel együtt az OTP bank is elszenvedett.

Ahhoz hasonlította a helyzetet, amikor egy hógolyóból lavina lesz. Ebben a helyzetben lehetetlen megmondani, hogy a hógolyó indította el a lavinát, vagy egy síelő a friss hóban - fogalmazott Csányi Sándor.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az év végére 285 forint körül lesz az euró árfolyama. Csányi Sándor úgy vélekedett: a Bajnai-program alkalmas arra, hogy visszatérjen az ország fizetőképessége iránti bizalom. A bankár közölte: a kormány reálisan méri fel a helyzetet, programjára nem jellemző az elmúlt tíz év költségvetési "alul-felül tervezése".

Csányi Sándor szerint elérhető, hogy az euró árfolyama a 280-295 forint közötti sávban mozogjon, és a befektetők elhiggyék, ennél jelentősebb elmozdulás nem várható. A forint jelentős esése az elmúlt hónapokban annak is következménye volt, hogy korábban túlértékelt volt a magyar fizetőeszköz. Az euró 230 forint körüli árfolyamát mesterségesen tartotta fenn a magas jegybanki alapkamat - mondta a bankvezető, aki már tavaly is a 260-270 forint körüli árfolyamot tartott volna reálisnak.


Szerinte ha a forintot ezen a szinten érte volna a válság tavaly októberben, akkor az árfolyam kevésbé mozdult volna ki. Csányi Sándor úgy vélekedett, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem folytatott megfelelő monetáris politikát. A jegybanktörvény sem szabályozza megfelelően a monetáris politikát, mert az lehetetlen, hogy egy ilyen testület kizárólag az infláció alapján döntsön - mondta az OTP vezetője.

Az OTP első embere arról is beszélt, hogy hamarosan megállapodhatnak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) egy 200 millió eurós alárendelt kölcsönről, a bankvezető szavai szerint már csak egy kérdésben egyeztetnek a felek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!