2007. október 16. 05:39

Az új lakáshitelek összege augusztus végén 31 milliárddal volt kisebb, mint egy évvel korábban, az egy szerződésre jutó átlagos hitel nagysága egyedül a deviza hiteleknél emelkedett - olvasható a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda augusztusi Lakáshitel Monitor című kiadványában.

Új lakás vásárlásához augusztus végéig 8102 szerződő vett fel 43,8 milliárd forint összegben támogatott lakáshitelt. Egy évvel ezelőtt a szerződők száma közel kétezerrel, a hitel összege 15 milliárddal volt több. Az egy szerződésre jutó hitel összege 1 millió forinttal - 5,4 millióra - csökkent egy év alatt.

Az egyéb támogatott lakáshitelek (ezeket bővítésre, felújításra, korszerűsítésre lehet felvenni) hasonló tendenciát mutatnak, azzal a csekély különbséggel, hogy a szerződések száma kismértékben emelkedett. Az idén augusztus végéig 13713 szerződő jutott 26 milliárd forint hitelhez. Egy évvel korábban a szerződők száma ötszázzal kevesebb, a hitel nagysága viszont 18 milliárddal több volt. Így az egy szerződésre jutó hitel összege 3,2 millió forintról 2,1 millióra esett.

A nem támogatott lakáshitelek (ezek gyakorlatilag deviza, azon belül pedig svájci frank alapú hitelek) szerződőinek a száma 53 ezerről 46658-ra esett egy év alatt, míg a szerződött összeg 268 milliárd, a folyósított pedig 240 milliárd forint volt. Az előbbi összeg 2 milliárddal több, míg az utóbbi 8 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az egy szerződésre jutó hitel nagysága 5 millió forintról 5,8 millióra emelkedett egy év alatt.

Az új szerződésekbe foglalt hitelek nagysága 2005. augusztus végén 305,9 milliárd, 2006. augusztus végén 371 milliárd, míg idén 340,8 milliárd forintot tett ki (az egy év alatti csökkenés 31 milliárd forint). A támogatott hitelek aránya ugyanilyen sorrendben: 41,8, 28,4, illetve 21,4 százalék. A Lakáshitel Monitor a lakáshitel piac szereplőinek adatszolgáltatásai alapján készül, a piac 85 százalékát reprezentálja.