2p

Meglehetősen hektikus mozgás után végül emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i tőzsdék fő mutatói. A piac továbbra is megegyezést vár Amerikában a költségvetés helyzetének rendezésére.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 37 ponttal, azaz 0,28 százalékkal 13022 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 6 ponttal, vagyis 0,43 százalékkal gyarapodott, és 1416 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 20 ponttal, vagyis 0,68 százalékkal növekedett és 3012 ponton végzett.

A kereskedés kezdetén még fűtötte a piacokat John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke, valamint Barack Obama amerikai elnök derűlátó előző napi nyilatkozata azzal kapcsolatban, hogy megegyezés születhet a konszolidációs csomagról. Napközben azonban némileg veszítettek addig elért nyereségeikből a tőzsdemutatók, miután ugyancsak John Boehner azt mondta, hogy egyelőre nincs "érezhető" előrehaladás a kérdésben a Fehér Házzal.

Elemzők szerint a következő hetekben a költségvetési szakadék néven ismertté vált, mintegy 600 milliárd dollárnyi - 32 nap múlva automatikusan életbe lépő - kiadáscsökkentések és adóemelések kérdése és e veszély elhárítása alakítja majd a trendet a tőzsdéken.

Csütörtökön a kereskedés kezdete előtt ismertették, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma a múlt héten, míg az amerikai hazai össztermék (GDP) növekedése az első hivatalos becslésnél nagyobb, 2,7 százalék volt a harmadik negyedévben éves összevetésben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!