2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Reggel keddi értéke felett nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, délelőttre azonban el is bukta előnyét a börze, már csak néhány pontos pluszban volt. A vezető részvények többsége sem tudta tartani magát, a nap első felében az OTP és a Mol is visszaesett.

22 676 ponton állt a szerdai kereskedés első felében a BUX index, ez 0,07 százalékkal volt magasabb a keddi záróértéknél. A forgalom alacsonyabb volt az átlagosnál, az első órákban 4 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége pozitív nyitás után délelőttre mínuszba csúszott vissza, hiába az ázsiai tőzsdék emelkedése, itthon nem tartott ki a pozitív hangulat. Az OTP a kereskedés első felében már 0,35 százalékkal tegnapi értéke alatt állt, így 5341 forintba kerültek a bankpapírok. Eközben a Mol 20 095 forintot ért, ami 0,02 százalékos lecsorgást jelentett, míg a Magyar Telekom három forintos gyengülést követően 684 forintba került.

Felemás hangulatban kezdtek a gyógyszergyártók a piacon: a Richter 45 250 forintos szintje 0,78 százalékkal magasabb volt a kedd délutáninál, az Egis viszont pedig ugyanúgy 20 900 forintba került, mint a keddi záráskor.

Tovább erősödött szerda reggel a forint a bankközi devizapiacon: délelőtt 282,48 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a kedd délutáni szintnél. A dollárral szemben 217,16-nál állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 204,79 forintba került.

A vezető nemzetközi piacokon is hamar elromlott a hangulat: a londoni tőzsde FTSE indexe a nap első felében már csak 0,18 százalékkal állt tegnapi értéke felett, míg a frankfurti DAX 0,11 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,08 százalékos emelkedéssel nyitotta a napot. A vezető amerikai határidős indexek is néhány pontos pluszban voltak, de egyelőre bizonytalan a Wall Street délutáni iránya.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!