2p

Harmadik egymást követő napon emelkedett 100 pont felett a DJIA indexe, ugyanakkor az Apple nagyot esett, hiába jelentette be kedden új, olcsó készülékét.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 136 ponttal, 0,89 százalékkal emelkedett és 15327 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 5 ponttal, 0,3 százalékkal erősödött és 1689 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 4 ponttal, 0,11 százalékkal esett, és 3725 ponton fejezte be a napot.

A főként fejlett technológiai szektorok részvényeit jegyző Nasdaq piacon az árfolyamokat erősen befolyásolta az Apple részvényének csaknem hatszázalékos gyengülése. A papír több mint tíz százalékot erősödött az új modellek kedd esti bejelentését megelőző hónapban.

Az árfolyamok azzal párhuzamosan kaptak életre az elmúlt napokban, ahogy csökkent a szíriai rezsimet sújtó amerikai légicsapás valószínűsége.  Egyelőre ebben bízva tértek vissza a befektetők.

A Nasdaq Composite index az év eleje óta már több mint 23 százalékkal, az S&P 500 index több mint 18, a DJIA index pedig közel 17 százalékkal emelkedett. Ez a jelentős mértékű erősödés jórészt a Fed piaci likviditást növelő kötvényvásárlási programjának volt köszönhető, amelynek közelgő kivezetése, a havi 85 milliárd dolláros keret csökkentésének kilátása már jó ideje meghatározó szerepet játszik a befektetői döntésekben az amerikai piacokon.

A Fed jövő heti kamatdöntő ülésén nyújt pontosabb tájékoztatást a gazdaságösztönző célú monetáris lazító program további sorsáról. A piacok a program "mérsékelt" visszafogására számítanak, ami szerdán is támogatóan hatott az árfolyamok alakulására.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!