2p

Pénteken sikerült enyhe pluszban zárnia az energiaipari cég részvényeinek, a BUX-ról ugyanez mégsem mondható el.

A BUX index 11,7 milliárdos forgalomban 0,22 százalékos mínuszban fejezte be a napot, 18 535 ponton. A vezető részvények közül az elmúlt napok vesztese volt rendre a Mol, a pénteket azonban sikerült enyhe pluszban befejeznie, hiszen a 15 450 forintos záróár 0,19 százalékkal haladja meg a csütörtöki értéket.

Hasonló mértékben erősödött a Richter is, a 4005 forintos ár 0,12 százalékos emelkedés eredménye, ám a szektortárs Egis egy stagnálással felérő 0,01 százalékos mínuszt könyvelhet el péntekre. Az utolsó üzletet 27 685 forinton kötötték a papírokkal. A nap vesztese ezúttal az OTP lett, melynek 4235 forintos árfolyama 1,05 százalékos csökkenés eredménye. A Magyar Telekom részvényei ugyanakkor csütörtöki értéküknek megfelelő szinten fejezték be a napot, 308 forintos árfolyamon.

A devizapiacot, illetve az állampapír-piacot is egyaránt a héten megszokott nyugalom jellemezte. A forint árfolyama csak minimálisan mozdult el, a tőzsdezárás idején 296,7 forintot kellett adni egy euróért, egy amerikai dollár 218,2, egy svájci frank pedig 241,7 forintot ért a bankközi piacon. Az állampapírok másodpiaci hozama a rövidebb futamidejű papírok esetében nem változott, a leghosszabb futamidő, a 10 éves kötvények esetében is 6 bázispontos emelkedés történt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!