2p

A BUX szinte semmit nem változott péntekhez képest, az állampapírok piacán is csend honolt. Csak a forint kapott erőre a hét kezdetén.

A BUX index 8 milliárdos szinte átlagos napi forgalom mellett mindössze 0,02 százalékot tudott emelkedni pénteki értékéhez viszonyítva, vagyis lényegében stagnált. 18 663 ponton várja a folytatást.

A vezető részvények viszont felemás teljesítményt nyújtottak. A nap nyertese az Egis lett, mely még mindig a Servier által tett vételi ajánlat jótékony piaci hatását élvezi, így 0,72 százalékot tudott erősödni hétfőn és 27 700 forinton zárta a napot. A szektortárs, Richter azonban ebből semmit sem érzett: 0,39 százalékos csökkenés után 3825 forinton fejezte be a kereskedést. Az energiaipari cég részvényei ugyanakkor az Egis mellett egyedüliként tudtak jól teljesíteni, a 15 905 forintos záróár 0,28 százalékkal haladja meg ugyanis a pénteki záróárat.

A Magyar Telekom papírjai 0,32 százalékos értékcsökkenés után 306 forinton állnak, az OTP 4350 forintos záróára pedig 0,13 százalékkal marad el a pénteki értéktől.

Az állampapírok másodlagos piacán még ennél is nagyobb csend honolt, hiszen a legnagyobb változás is mindössze 2 bázispontos emelkedést jelent a 10 éves papírok piacán.

A devizapiacon azonban eseménydúsabb volt a hétfő, hiszen a forint az euróval szemben jócskán erősödni tudott, így késő délután egy euróért 297,5 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 219,9, egy svájci frank pedig 243 forintot ért.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!