2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Másfél százalékkal ugrott meg a Mol árfolyama pénteken, igaz a részvény így sem érte el az egy héttel korábbi szintet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,75 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel, 17700 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények valamennyien emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A magyar piac szembe ment az európai trenddel, emelkedni tudott pénteken - emelték ki az MTI által megkérdezett elemzők.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője A Mol és a Richter pénteki jó teljesítményét hangsúlyozta, annak fényében, hogy az utóbbi időben gyengélkedtek a papírok. Az OTP a csütörtöki nagy esés után lassan talált csak magára, de a nap végére pozitívban tudott zárni.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője azzal magyarázta az OTP napközbeni gyengélkedését, hogy Csányi Sándor vezérigazgató egy interjúban a magyar bankrendszer egyharmados tőkevesztéséről beszélt, a devizahitelesek mentése kapcsán.

A Mol 185 forinttal, 1,63 százalékkal 11 530 forintra erősödött. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,25 százalékkal 4085 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 374 forintra emelkedett. A Richter papírok árfolyama 59 forinttal, 1,53 százalékkal 3909 forintra növelte értékét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!